TÖRÖK-GYURKÓ ANNA

Pszichológus, Gyermek- és ifjúságpszichológus

     Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szereztem meg a pszichológiai alapdiplomám, majd Hollandiában, az Utrechti Egyetem Klinikai Gyermek- és Ifjúsági Pszichológia Mesterszakán folytattam egyetemi tanulmányaim. Szakmai fejlődésem szempontjából fontosnak tartom a folyamatos továbbképzést. Jelenleg a Lumos Központban dolgozom pszichológusként, elsősorban gyerekekkel, tinédzserekkel, szüleikkel és fiatal felnőttekkel foglalkozom.

    Szakmai érdeklődési területeim közé tartoznak a gyermekkori, tinédzserkori szociális, érzelmi és viselkedészavarok, továbbá a fejlődési pszichopatológiák és a szülő-gyerek kapcsolat. A kognitív viselkedésterápia, játékterápia, művészetterápia, valamint a pozitív fegyelmezés elemeit építem be munkám folyamán. A gyermekekkel folytatott munkám során törekszem a környezetükkel való szoros együttműködésre, hiszen a rendszerszemlélet jegyében a gyermek és környezete egy egymást befolyásoló egység. 

    Mindig megtiszteltetés számomra, amikor a gyerekek és fiatalok bizalmukba fogadnak és megosztják velem érzéseik, gondolataik. Felnőttként ugyan, de partnerként kezelve kísérem őket útjukon. Hiszem, hogy minden egyén képes a fejlődésre, valamint az önmegvalósításra, egy támogató közegben, ahol a pszichológus feltétel nélküli elfogadással, empátiával és hitelességgel van jelen.


SZAKMAI TAPASZTALAT

PSZICHOLÓGUS, GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGPSZICHOLÓGUS
2021-jelenleg
Lumos Terápiás, Tanácsadó és Fejlesztő Központ (Kolozsvár, Ro.)

ISKOLAPSZICHOLÓGUS GYAKORNOK
2020-2021
Apáczai Csere János Elméleti Líceum (Kolozsvár, Ro.)

TANUSÍTVÁNYOK

OKLEVELES POZITÍV FEGYELMEZÉS SZÜLŐOKTATÓ
2023 - Positive Discipline Association
ID: 47367

ENGEDÉLY KLINIKAI PSZICHOLÓGUSI MAGÁNPRAXISRA SZUPERVÍZIÓ ALATT 
2021 - Colegiul Psihologilor din România
Cod Personal: 26582

TANULMÁNYOK

PSZICHOPEDAGÓGIAI MODUL - POSZTGRADUÁLIS KÉPZÉS 
2020-2021 - BBTE, Tanárképző Intézet (Kolozsvár, Ro.) 

MESTERSZAK - KLINIKAI GYERMEK - ÉS IFJÚSÁGI PSZICHOLÓGIA (MSc)
2019-2020 - Utrechti Egyetem, Társadalom- és Viselkedéstudományok Kar (Utrecht, Hollandia) 

FEJLŐDÉSI PSZICHOPATOLÓGIÁK, GYERMEKEK ÉS SERDÜLŐK PSZICHOLÓGIAI FELMÉRÉSE
2019 - Utrechti Egyetem, Társadalom- és Viselkedéstudományok Kar (Utrecht, Hollandia) - nyári egyetem

PSZICHOLÓGIA ALAPSZAK - OKLEVELES PSZICHOLÓGUS (BSc)
2015-2018 - BBTE, Pszichológia és Neveléstudományok Kar (Kolozsvár, Ro.)

TOVÁBBKÉPZÉSEK

PCIT TRAUMATIZÁLT GYERMEKEK SZÁMÁRA - PCIT for Traumatized Children
jelenleg - UC Davis PCIT Training Center (California, US) - online tanfolyam

POZITÍV FEGYELMEZÉS SZÜLŐKNEK -Teaching Parenting the Positive Discipline Way
2023 - Positive Discipline, Jane Nelsen, ED. D. (San Diego, US) - online tanfolyam

ÉRZELMI-ÉS VISELKEDÉSZAVAROK KEZELÉSE JÁTÉKTERÁPIÁVAL
2022 - Vadaskert Alapítvány (Budapest, Mo.) - online tanfolyam 

ÓVODÁS ÉS KISISKOLÁS KORÚ GYERMEKEK KORTÁRS KÖZÖSSÉGBEN TAPASZTALHATÓ MAGATARTÁSPROBLÉMÁINAK HATÉKONY MEGOLDÁSI STRATÉGIÁI
2022 - Vadaskert Alapítvány (Budapest, Mo.) - online tanfolyam

"EBBEN A PILLANATBAN" MINDFULNESS PROGRAM
2018 - Psi-Focus (Kolozsvár, Ro.) 

ÖNKÉNTESSÉG

VONESZO ALAPÍTVÁNY
2019-jelenleg (Budapest, Mo.)

MINDSET PSZICHOLÓGIA KOLOZSVÁR 
2017-2018 (Kolozsvár, Ro.)
-koordinátor

KOLOZSVÁRI MAGYAR PSZICHOLÓGIA HALLGATÓK EGYESÜLETE (KMPSZIHE)
2015-2018 (Kolozsvár, Ro.)

FIKSZ-TÁBOR, ÖNMEGISMERÉST SEGÍTŐ MŰVÉSZETI TÁBOR
2017-2018 (Budapest, Mo.)
- táborvezető asszisztens

KOLOZSVÁRI MAGYAR DIÁKSZÖVETSÉG (KMDSZ)
2015-2016 (Kolozsvár, Ro.)

WEKERELEI KULTÚRHÁZ ÉS KÖNYVTÁR
2009-2015 (Budapest, Mo.)
- táborvezető asszisztens, foglalkozásvezető